Akik ismernek, tudják, hogy szerencsés ember vagyok. A szerencsémnek sok oldala van, de a legszerencsésebb azért vagyok, mert megtaláltam a páromat. És az én párom egy olyan nő, aki a kedvemért szinte mindenre kapható. Soha nem ült még kajakban, de a kedvemért kipróbálta még ezt is.
Attól féltem ám egy kicsit (vagy nagyon), hogy nem fog tetszeni neki és egyedül maradok ebben a hobbimban. Jó egyedül is evezni, de valljuk be, ketten sokkal jobb. Hát még azzal, akit az ember mindenkinél és mindennél jobban szeret.
És tegyük hozzá azt is, hogy annak ellenére, hogy első alkalommal ült kajakban, húzta a lapátokat rendesen. A Dunán szálltunk vízre és sem a hullámoktól, sem a sodrástól nem ijedt meg. Öt perc sem tellett el és úgy ment, mint aki vízre született. Meg is örökítettem, íme:
Persze nem siettünk, mert nem az volt a cél, hogy megutálja az evezést. Mindenesetre egy kisebb iskolaköröcskét mentünk. Tracklog itt:
A dunai, sodrós szakasz után kifejezetten élvezte a szerelmem az Ipolyt és mostmár érti, miért szeretem én is annyira. Visszafelé főleg csorogtunk és beszélgettünk. Teljes kikapcsolódás volt.
A párom kajakját egyébként kicsit megtuningoltam, lett belé egy kényelmes ülés (Decathlon, Tribord) és a sorjás éleket modellezésben használatos, szénszálas ragasztócsíkkal végigragasztottam. Így nem sérti fel a térdét és a kezét az embernek az amúgy elég szúrós üvegszál. Szépnek nem szép, de hasznos megoldás. Nagyon nem foglalkoztunk egyébként semmivel, csak a vízzel, a napsütéssel és egymással.
Vannak ilyen tökéletes napok az ember életében és azt hiszem, a maira sokáig emlékezni fogok. Ismét tudatosult bennem, hogy milyen szerencsés ember vagyok és minden nehézség ellenére milyen jó döntés is volt Szobra, a Dunához és az Ipolyhoz költözni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése