Széles és szeles a Duna

Induljunk onnan, hogy mennyire bánom, amikor az élet elsodor mellőlem embereket. Például Sancho barátommal is volt idő, amikor többet találkoztunk és az jó volt. Most meg kevesebbet találkozunk, hiszen ő nagyon megcsaládosodott (hála Istennek) és teljes mértékben érthető, hogy háromgyermekes apaként nehezebben mozdul. Ezt a rövid bevezetőt csak azért tettem ide, mert talán így jobban érthető, miért örülök annak, amikor viszont egy-egy alkalommal mégis összejön egy-két nap. Ilyen volt ez a hétvége is. Az már hab a tortán, hogy szombaton Kryx is ráért, s így a széles-szeles Dunának hármasban vágtunk neki.

A hajótemető volt a cél, erről a szürreális helyről írtam már korábban. Mindenképpen meg akartam mutatni a srácoknak, így dacolva az időjárással, nekivágtunk a félméteres hullámoknak. Tegyük hozzá azt, hogy én nem hiszek az időjósoknak és meg vagyok róla győződve, hogy rohadtul nem tudják azt, milyen idő lesz akár két nap múlva. Nemhogy hetekre előre. Szóval parasztvakítás az egész (legalábbis ebben a formájában, ahogyan itt, Magyarországon előadják ezt a műfajt), így aztán nem vagyok hajlandó ilyen jóslások miatt áttervezni programokat. A pénteki napra nagy viharokat ígértek, ezzel szemben egyszer 5, majd másodszor 2 percig esett nálunk az eső. Szombaton reggel lementem a Dunához és azt láttam, hogy olyan hullámok vannak, amiknek a többszörösénél is eveztem már. Így a döntés megszületett: megyünk. Jó döntés volt.

A hajótemető nagy élmény volt a srácoknak, sokat bámészkodtunk és fotóztunk. Élveztük, hogy a szél fúj, de a víz szinte forró (volt vagy 30 fokos az öbölben) és a kajakok jól tűrik a nagy hullámokat.

A hajók közelében nyugodt a víz és az ember azt érzi ott, hogy nagyon kicsi. Volt már ilyen élményem, de most határozottan egy pöttynek éreztem magamat. Talán érthető, nézve a fotókat.

A hajótemető után - amit egyébként hátszéllel és folyásirányban fél óra alatt elértünk - az öböl belső részét is szerettem volna megmutatni. Na, ez nem volt jó ötlet, hiszen a nyugati szél olyan hullámokat korbácsolt, amik már félelmetesek voltak. A félsziget csücskénél kis is szálltunk a hajókból, de ez sem volt sokkal jobb, mert a szél kifújta belőlünk a lelket és a víz ide mindenféle szemetet kihordott. Kryxnek sikerült is belelépnie egy üvegszilánkba, ami nem esett jól neki. Csak úgy tudtunk vízre szállni, hogy én tartottam a hajókat, majd hullámirányban belöktem a srácokat. Így megúszták egy kis vízzel a fenekük alatt, ezután én egy hullámszünetben beugrottam és elindultam utánuk.

Sikeresen átjutottunk a túlsó partra, majd a Dunára kievezve viszonylagos szélcsend fogadott minket. Jól esett némi szendvics és egy kis pihenés.

A szél közben kicsit fordult, így áteveztünk a szobi oldalra és itt húztunk fel a révig. Nem mondom, hogy nem fáradtunk el, de egy kaland már csak ilyen. Jól esett kikötni.

A kölcsönzött hajót visszaadtuk, az enyémeket hazavittük és bringára pattantunk. Mert úgy kerek egy nap, ha kicsit geoládázunk is. Meg is találtuk a kálvárián a ládát és hozzá a gyönyörű kilátást. Ha Szobon jársz, ide mindenképpen menj el!

Ezután nekem kis dolgom akadt, addig a srácok bringáztak egyet Márianosztra felé és ittak egy kávét. Az este vészesen közeledett, de a szlovákiai kitérőt mindenképpen meg kellett ejtsük, mert 18 forintért ígértek nekem tojást Helembán, amiért el kellett ugrani. 10 perc alatt odaértünk és ha már ott voltunk, ittunk egy sört is. Egy korsó és egy pohár sör 400 forint volt és jéghideg. No comment...

Hazafelé természetesen megálltunk az Ipoly-hídnál és megkerestünk egy geoládát. Így a szombati nap termése 9 kilométer kajakozás, 15 kilométer bringázás és két geoláda megtalálás. Nem rossz...

(Elfelejtettem írni, így most pótolom, hogy a fényképeket Sancho készítette. Én meg elsmittiztem...)
Közben készült tracklog is, íme:

Mivel vasárnapra ígérkeztek Sancho barátai, viszonylag korán lefeküdtünk és jól aludtunk. A vasárnapról majd egy másik bejegyzésben mesélek.