2013. augusztus 6., kedd

Hajótemető

Már régen szemeztem a pilismaróti öböllel és egyszer már voltam is ott, de esteledett és így nem tudtam rendesen megnézni. Így aztán egy ideje gyűjtögettem a bátorságot és most végre össze is jött a dolog.
Azért nem egyszerű egy ilyen túra, mert az ember lefelé indul el Szobról a Dunán és így hazafelé kell árral szemben evezni. Amikor már fáradt vagy. Így aztán fordítva kell az időt beosztani, az elejére jut a kevesebb és a hazafelé útra kell ráhagyni. Így is tettem, lefelé másfél, hazafelé kétésfél órát hagytam. Működött. Az evezésről készlült tracklog itt:
 

 
12 kilométer és 640 méter lett a megtett táv, amelynek a legnagyobb részét, úgy 9 kilométert az öbölben eveztem. Álló vízben. Sokszor megálltam és fürödtem az amúgy 30 fokos közegben, amely itt kicsit zöldebb, mint a folyamon, de mindig 5 fokkal melegebb is.
A Duna felöli oldal kicsit sekélyebb, itt sokan horgásznak is, míg a belső oldal, Pilismarót felé valódi bányató jellegű. Értsd ezalatt, hogy hirtelen mélyül, így vigyázni kell vele nagyon. Annak ellenére, hogy ez egy ipari terület, szép ám.
(A képekre kattintva előjönnek nagyobban is...)
Megkerülve a belső földnyelvet, elérkeztem az uticélomhoz, egy nagyjából 30 hajót pihentető temetőhöz. A helyiek azt mondják, hogy ez egy téli dokk, de ezek a hajók innen már nem mennek sehová. Szerintem...
Hogy mi lesz velük, azt nem tudom, de van már olyan, amelyik elsüllyedt és csak a teteje látszik ki a vízből. Látványosságnak mindenesetre jók, az ember elég kicsinek érzi magát a közelükben.
Az más kérdés, hogy valószínűleg Magyarország egyik legnagyobb környezetszennyezése folyik itt éppen és azt nem értem, hogy így 2013-ban, amikor nyersanyaghiány van, miért nem éri meg valakinek elkezdeni szétbontani ezeket a hajókat? Mindenesetre nekünk nagyon jó túracélpont, ha a Dunakanyarban hajózól, ne hagyd ki!
Hazafelé a Dunán is megálltam kicsit pihenni és pár percre megint éreztem a tökéletes harmóniát az életemben. Köztem és a természet között. Ezt a hangulatot elmagyarázni nem lehet, de valamit talán érzékeltet ez a videó itt:

Most sem tudok mást mondani, minthogy ha kedvet kaptál, gyere! Ha akarod és szólsz időben, megyek Veled én is...
(Készültek még fotók, amiket ide kattintva nézhetsz meg.)

3 megjegyzés:

  1. Szia Sanyi! Jó az irás, klassz a túra, szép az élet! Nekem tetszik!

    VálaszTörlés
  2. Szép képeket készítettél. Ez a hajótemető érdekes....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha még nem próbáltad, érdemes ott is pecázni. Nagy rablások vannak...

      Törlés